top of page

A KULTUTCA MINDENKIÉ

zsidó kulturális programok egész évben

Niedermüller Péter
Erzsébetváros polgármestere

 

Nem véletlen, hogy éppen itt épültek fel a pesti zsidóság legfontosabb ortodox és neológ templomai: a Kazinczy, a nemrég gyönyörűen felújított Rumbach zsinagóga, vagy Európa legnagyobb neológ temploma, a Dohány utcai zsinagóga. Erzsébetváros egyszerre volt a vallásos zsidóság spirituális központja, zsidó és keresztény kiskereskedők és iparosok és kevésbé tehetős művészek otthona. Itt jártak-keltek a nyüzsgő, bohém pesti éjszaka különös figurái. Itt született és élt Seres Rezső, Rejtő, Karinthy, Heltai, Füst Milán, Szép Ernő, Zsolt Béla. Itt dolgozott a csodálatos Róth Miksa, a magyar üvegfestés kiemelkedő alakja (emlékháza a kerület egyik kulturális látványossága). Csodálatos, sokszínű emberek, akiket talán a „hely szellemén” kívül az kötött össze, hogy mindannyian magyarnak vallották magukat: magyar művésznek.  Az már a magyar történelem szörnyű fintora, hogy éppen itt állt a pesti Nagygettó is, ahol jogaiktól megfosztva éltek-haltak magyar zsidók, akiket más magyarok hajtottak be a falak közé. Amikor a zsidó negyedről beszélünk, mindannyiunk szellemi és történelmi örökségéről beszélünk. Mi itt Erzsébetvárosban igyekszünk megőrizni a múlt emlékeit – legyenek azok szépek vagy szomorúak. És miközben soha nem feledjük, ami történt, fontosnak tartjuk, hogy ez a hely újra nyüzsgő, életteli színtere legyen a fővárosnak. Ahol békésen megférnek egymás mellett a különböző gondolatok, vallások, népek; ahol a szórakozó helyek mellett olyan kulturális intézmények működnek, mint a Zsidó Történeti Tár vagy a Gólem Központ.Budapest 150. születésnapján büszkén mutatjuk be Önöknek kerületünket, amely szándékunk szerint ma is befogadó, toleráns és izgalmas hely. Érezzék jól magukat nálunk! 

minden szeptember első vasárnapján, az európai zsidó kultúra ünnepnapján

nyitottsatrak_10.01.-11.JPG
nyitottsatrak_10.01.-11.JPG

Szukoti sátor - zsidó irodalom - édességek

Erzsébetvárosi civilek közös gyertyagyújtása

IMG_4901.jpg
Fehér léggömbök_megemlékezés a gettó felszabadítása79_Csányi utca_20240118-bi (2).jpg
Fehér léggömbök_megemlékezés a gettó felszabadítása79_Csányi utca_20240118-bi (43).jpg

Megemlékezés a budapesti gettó felszabadításáról január 18-án.

resize.jpg

2024. január 27.

resize.jpg
sutiutca_v1_-9.JPG
sutiutca_v1_-9.JPG

Purimi mulatság a Csányi utcában

avagy itt a zsidó újév, ünnepeljük mézzel és almával

377701175_803686191762145_4178128609513521635_n.jpg

szervezők

GOLEM_hu_teljeslogo.png
erzsebetvaros_kuturnegyed.jpg
ZSBP_150_logo.jpg

partnerek

jcc.png
markaz.png
cs5.png
bottom of page